FESZTIVÁL - Bor és jazz
Talán e két szóval tudnánk leginkább jellemezni az idén már hatodik alkalommal megrendezett Gourmet Fesztivált. Minden sikerre ítélt rendezvény életében bekövetkezik az a pillanat, amikor hosszú évek fejlődése után egyszerre megújult formájában jelenik meg a közönség előtt, már-már minőségi kategóriát vált - nyilatkozta lapunknak Haris György, a rendezvény megálmodója. A Budai Gourmet is kinőtte korábbi kereteit, és egy regionális rendezvényből indulva országos, sőt nemzetközi porondra lép. A megújulás leglátványosabb eleme a helyszínváltás: a Budai Gourmet a méltán népszerű Millenáris Parkot maga mögött hagyva idén átköltözött a Budavári Palota panorámás teraszaira.- tette hozzá a főszervező..jpg)
A helyszínváltás azonban tapasztalataink szerint nem minden esetben jelent minőségi változást, vagy ha mégis nem úgy és ott ahol és amikor kellene. Pozitívum, hogy idén inkább a kézműves borokra helyezték a hangsúlyt és mindezt színvonalas jazz zenével kísérték azonban hiányoltuk a fesztivál gourmet jellegét, vagyis olyan meghatározó gasztronómiai iránymutatókat akik bárkinek szívesen megmutatják milyen is egy igazi gourmet élete.
A fesztivál nagy csodája számunkra
az Öregbaglas borászat borai voltak
és igazi különlegessége pedig a
mangalica tepertővel töltött csokoládé volt.
2010.05.19 - Pincérújság
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!



















