BOR - BORSZERDA: megvannak a legjobb menük
A világbajnokság szünnapján rendezték meg az idei első BORSZERDÁT. A csatlakozó éttermek féláron adták a minőségi magyar bort, sőt jó néhány étterem külön menüvel készült az eseményre: a rendezők ugyanis neves szakmai zsűri bevonásával versenyt hirdettek a jellegzetes magyar borokhoz társítható ételsorok megálmodására. A menüversenyt a soproni Vadászkürt étterem nyerte; a 20 legjobb menü megtalálható a www.borszerda.hu honlapon.Pihen a vébé mezőnye, itt az ideje, hogy apa és anya együtt menjenek ebédelni, vacsorázni egy jó étterembe. Ez a gondolat vezérelte a szervezőket, amikor június 30-ára hirdették meg az első tematikus BORSZERDÁT. Az akcióhoz csaknem 200 étterem csatlakozott – ezeken a helyeken féláron lehetett inni a minőségi magyar borokat.
A rendezők erre az alkalomra speciális menüversenyt is hirdettek. „A séfek által megálmodott, konkrét borokkal társított ételsorok elbírálása sok örömöt jelentett a zsűri tagjainak. A magyar gasztronómia fejlődése egyértelműen tetten érhető az utóbbi időben” – mondta el a neves szakírókból álló zsűri képviseletében Benke László mesterszakács.
A versenybe ebéd- és vacsoramenüvel lehetett benevezni; mindkét kategóriában a Vadászkürt étterem nyert. A soproni vendéglátóhely ebédre soproni babos-káposztás halászlét kínál 2009-es Jandl kékfrankos rozéval, főtételnek vargányás mangalicaszűzet 2008-as Luka soproni kékfrankossal, desszertnek pedig könnyű mandulás-barackos habos kockát 2006-os késői szüretelésű soproni zenittel. Vacsorára első fogásként az étterem a kert összes zöldfűszerével készülő madárfészek-salátát álmodott meg házi füstölésű szarvasgombacsíkokkal és fehér szarvasgombaolajjal, amihez 2007-es Taschner Irsai Olivért pezsgőt kínál, főételnek Fertő-parti fogasfilé kerül a tányérra mandulapalástban, olívaolajos-kapris burgonyapürével, ehhez tavalyi Ákos soproni királyleányka dukál, desszertnek pedig kora nyári ízekkel, bazsalikommal és epervelővel ízesített piskótát szervíroznak 2006-os kései szüretelésű Iváncsics zöldveltelini kíséretében.
Ebéd kategóriában második helyen végzett a Hotel Sopron, harmadik lett a Vörös Postakocsi, míg vacsora kategóriában a második helyet a Nyárfás étterem szerezte meg a Vörös Postakocsi előtt. „Külön öröm volt a zsűrinek, hogy az első húsz helyezett között több budapesti étterem mellett találunk pécsi, miskolci, villányi, balatoni, makói, hollókői, zsámbéki, kecskeméti, esztergomi és nyúli éttermet is, így az érdeklődők országszerte foglalhatnak maguknak helyet a színvonalas menüket kínáló borszerdás éttermekben” – mondja Benke László.
A kellemes déli és esti borozást, a gasztronómiai örömöket Budapesten azzal is támogatták a szervezők, hogy a Főtaxi ezen a napon a 267-es kód bemondásával kedvezményes tarifával hozta s vitte a borszerdázókat, akár a város 30 kilométeres körzetében is.
A győztesek
Ebédmenük
1. Étterem és Panzió a Vadászkürthöz – Sopron
2. Hotel Sopron – Sopron
3. Vörös Postakocsi – Budapest
4. Új Sipos Halászkert – Budapest
5. Hokuli Vendéglő – Budapest
6. Sphinx Étterem – Budapest
7. Nyárfás Étterem – Zsámbék
8. Bock Pince Panzió Étterem – Villány
9. Rigó Vendéglő – Kecskemét
10. Zsindelyes Étterem és Pálinkaház – Budapest
11. Szent Tamás Vendéglő – Esztergom
12. Fridolin Vendéglő – Miskolc
13. Pinkóczi Csárda – Balatonalmádi
14. Muskátli Vendéglő – Hollókő
15. Háry Vendéglő – Budapest
16. Café Provence – Budapest
17. Erlin Klub Galéria – Budapest
18. Don Leone Étterem – Budapest
19. Arany Kakas Vendéglő – Budapest
20. Caffé Vero Étterem és Kávéház – Budapest
Vacsoramenük
1. Étterem és Panzió a Vadászkürthöz – Sopron
2. Nyárfás Étterem – Zsámbék
3. Vörös Postakocsi – Budapest
4. Zsindelyes Étterem és Pálinkaház – Budapest
5. Sphinx Étterem – Budapest
6. Erlin Klub Galéria – Budapest
7. Bock Pince Panzió Étterem – Villány
8. Art Pub – Budapest
9. Háry Vendéglő – Budapest
10. Korona Étterem – Makó
11. iF kávézó – Budapest
12. Új Sipos Halászkert – Budapest
13. Fridolin Vendéglő – Miskolc
14. Hokuli Vendéglő – Budapest
15. Don Leone Étterem – Budapest
16. The Wine and Coffee House – Budapest
17. Szél Fiai Fogadó & Cellárium – Nyúl
18. Krisztina Panzió – Puszta Étterem – Balatonalmádi
19. Aranykacsa Étterem – Pécs
20. Café Provence – Budapest
2010.06.30 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
A Bor évét ünneplik Egerben | Összefogtak a soproni borászok | A Nemzetközi Borlovagrendek Szövetségének Tokaji látogatása | 2010-ben is sikeres volt a nyitott pince napok rendezvény | Már száz étterem jelentkezett az idei borszerdákra | Iismét lesz Magyar Borok Évkönyve | Egy borvidék, amely a világörökség része. | Jól ment a bolt a Borszerdázó éttermeknek | Egri Csillagnak nevezték el a fehér egri bort | Reklámkampány a magyar borért | KÉKFRANKOS NYÁR 2010-SOPRON | Jövő héten ismét Borszerda |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!




















