www.pincerujsag.hu
Flash Player frissítése szükséges Megteheti: itt .
Hírlevél

2012 májusi szám
hirdetés

VERSENY  -  De Kuyper Best Bartender of the Year 2010

 Idén ötödik alkalommal rendezték meg a De Kuyper Best Bartender of the Year mixerversenyt. A Magyar Barmixer Unió hivatalos versenynaptárában is jelölt megmérettetésen 24 fiatal koktélkeverő indult.

 A zsűri először az indulók szakmai felkészültségére volt kíváncsi, így egy teszt megírása után jöhettek csak az italok. Itt mindenki a kedvenc saját kreációját készíthette el, amit a neves szaktekintélyekből álló kóstoló zsűri íz és díszítés alapján pontozott. Az itt elért eredmények alapján a legjobb hat kerülhetett az utolsó fordulóba, a döntőbe.
 A végső győzelemért nem pusztán jó koktélt kellett keverni: egy-egy zsűritag ízlését kellett eltalálni, és annak megfelelő italt készíteni úgy, hogy közben szórakoztatni is kellett a „vendéget”. A versenyt megnyerő Csatlós Máté szerint ez volt a verseny legnehezebb része, hiszen improvizálni, szórakoztatni és tökéleteset alkotni kellett egyszerre. Mindezt ráadásul úgy, hogy az első helyre hajtó bartenderek amúgy is nagyfokú izgalmát egy bombariadó strófolta az egekbe. A verseny helyszínéül szolgáló bevásárlóközpontban ugyanis bombariadó volt, így a döntő közepén mindenkinek el kellett hagynia az épületet. 

Szerencsére a szervezők kézben tartották a helyzetet: a versenyt átköltöztették egy mixeriskolába. A nagy izgalomra Morafcsik Péter, a Magyar Bármixer Unió alelnöke mindenkinek kevert egy Cuba Librét, hogy gyorsabban feloldódjon a közönség és a versenyzők is.

A legjobbnak Csatlós Mátét ítélte a zsűri, ezüstérmes lett Kovács Tibor, harmadik helyen pedig Keresztes Ferenc végzett, aki a közönségdíjat is elvitte.

 Miután az összes döntős végzett a mixeléssel, rövid tanácskzás után eredményt hirdettek a döntnökök. Eszerint harmadik helyen Keresztes Ferenc végzett, aki a közönségdíjat is elvitte, ezüstérmes lett Kovács Tibor, a legjobbnak pedig Csatlós Mátét ítélte a zsűri.

A Legjobb Íz kategóriájának győztese a 23 éves Orosz Ákos lett, aki Amerikából települt haza 7 hónapja, hogy a kint megszerzett tudását magyar fogásokkal bővítse. Mátéval együtt ő is nyert egy utat Hollandiába, meglátogathatja a De Kuyper gyárát. Mivel a két fiú nagyon jó barátságban van, extra díjnak értékelik, hogy együtt utazhatnak ki.

Csatlós Máté, a verseny első helyezettjének győztes koktélja:


Mediterrán Tavasz


2,5 cl Bacardi Gold
1,5 cl De Kuyper Amaretto likőr
1 cl De Kuyper Grapefruit likőr
0,8 cl friss lime-lé
cukor
friss bazsalikom
narancshéj


Elkészítés:

A cukrot keverjük el a lime-lében, majd a pohárba dobjuk a bazsalikomot és a narancshéjat. Törőfával megnyomkodjuk, hogy kijöjjenek az illóolajok. Feltöltjük a poharat jéggel, ráöntjük az alkoholokat. Shakerben összerázzuk, majd koktélos pohárba szűrjük. Ehető virággal és maracuja habbal díszítjük.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Tekintse meg az alábbi videóinkat!

www.pincerujsag.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!