BOR - Jól ment a bolt a Borszerdázó éttermeknek
A szokásosnál nagyobb forgalomról és több étel eladásáról számoltak be a Borszerdához csatlakozó éttermek. A tegnapi akcióban csaknem 200 étterem adta féláron a kiváló magyar borokat, ezzel csinálva kedvet az étterembe járáshoz a világbajnokság szünnapján. Idén még három Borszerda lesz, a szervezők azt remélik, hogy augusztus 25-én még több étterem csatlakozik a mozgalomhoz.„Kifejezetten jól sikerült a tegnapi este – nyilatkozta Niklai Ákos, a Kárpátia étterem tulajdonosa. Niklai szerint nem elsősorban az a fontos, hogy mindenütt egyből megtérüljön az éttermek számára a Borszerdázás, de hosszabb távon gondolkodva biztosan megéri csatlakozni a rendezvénysorozathoz, mert érdemes az embereket az étterembe csábítani. „Nagy szükség van a boros és a vendéglős szakma összefogására, és ez az akció különösen jót tesz az együttműködésnek, remélem legközelebb még több étterem és főleg több borkereskedés csatlakozik az akcióhoz, hiszen kedvezőbb bor árakkal még több vendégünk lenne – mondta Niklai.
„Kitűnően sikerült a menü, telt házunk volt tegnap, este nem is tudtunk mindenkit leültetni, mert még Ausztriából is jöttek át vendégek” – nyilatkozta Bausz Gyula, a Borszerda menüversenyét ebéd és vacsora kategóriában is megnyerő soproni Vadászkürt étterem tulajdonosa. Hasonlóan jó tapasztalatokról számoltak be a második, illetve harmadik helyet elérő éttermek is. Juhász Tamás a harmadik helyezett Vörös Postakocsi tulajdonosa szerint a forgalom a várakozásoknak megfelelően növekedett, bár elmaradt a tavalyitól, de ez szerinte a nehéz gazdasági helyzet következménye. „A menüverseny kifejezetten jót tett az ügynek, sok vendégünk csakis emiatt jött tegnap hozzánk” – mondta Juhász. Hudoba Tamás, a második helyet megszerző zsámbéki Nyárfás vendéglő tulajdonosa is arról számolt be, hogy vendégei tudatosan a menüsor miatt érkeztek az étterembe.
„Én azt is nagy eredménynek tartom, ha mindenki eggyel jobb étterembe megy, mint máskor, mert alacsonyabb borárak mellett ezt már megengedheti magának” – nyilatkozta Oláh László, a mozgalmat finanszírozó Közösségi Bormarketing Alap igazgatója. Oláh elmondta, hogy idén még három Borszerda lesz, a legközelebbi augusztus utolsó hetében, akkor a könnyű fehér borok lesznek terítéken, ehhez kapcsolódó ételsorokat várnak majd a szervezők az akkori menüversenyen. Szeptemberben a testesebb fehérek és a könnyedebb vörösek köré szerveződik az akció, míg novemberben a karácsonyi borkínálat bemutatásának jut a főszerep.
2010.07.05 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
A Bor évét ünneplik Egerben | Összefogtak a soproni borászok | A Nemzetközi Borlovagrendek Szövetségének Tokaji látogatása | 2010-ben is sikeres volt a nyitott pince napok rendezvény | Már száz étterem jelentkezett az idei borszerdákra | Iismét lesz Magyar Borok Évkönyve | Egy borvidék, amely a világörökség része. | BORSZERDA: megvannak a legjobb menük | Egri Csillagnak nevezték el a fehér egri bort | Reklámkampány a magyar borért | KÉKFRANKOS NYÁR 2010-SOPRON | Jövő héten ismét Borszerda |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!




















