PIAC - Kincsem Magyar Termék Kereskedőház
A Kincsem Hungária Szövetkezet és a Kincsem Magyar Termék Kereskedőház összefogás célja a hazai vállalkozások, őstermelők által előállított, jellemzően hazai alapanyagok felhasználásával készült élelmiszeripari és más termékek fogyasztókhoz történő eljuttatása.A Kincsem Magyar Termék Kereskedőház (KMTK) egy egységes rendszerű, országos hatókörű beszerzési, logisztikai program, mely egy webáruházra illetve az ehhez kapcsolódó kártyarendszerre épül. A szövetkezet a teljes országot lefedő logisztikai bázisa révén tudja biztosítani a termékek gyártótól vevőig történő eljutását. Azok a gyártók, termelők, gazdák, akik belépnek a szövetkezetbe, térítésmentesen létrehozhatnak egy webáruházat, és csak egy számlázási programot kell telepíteniük számítógépükre, hogy tagjai lehessenek a rendszernek. A tagoknak csupán azt kell vállalniuk, hogy másnak nem adják olcsóbban az áruikat, mint amennyiért azt a szövetkezet webáruházában meghirdetik.
A KMTK a franchise nyújtotta üzleti lehetőségeket kihasználva, az egységes arculatú, nagyrészt azonos termékkört forgalmazó üzleteket a fogyasztók számára, mint országos hálózatot kívánja megjeleníteni, miközben a hálózat tagjai teljes mértékben megőrzik jogi és gazdasági önállóságukat. A kereskedőktől azt kérik, hogy boltjaikban legalább 51 százalékban magyar árukat forgalmazzanak, s működtessék a Kincsem Magyar Termékkártya elfogadó rendszert.
A termékek eredetére, minőségére garanciát, illetve árkedvezmények igénybe vételére lehetőséget a magyar termék kártya kibocsátásával nyújt a KMTK.
A Kincsem Magyar Termék aranykártyát a termékbeszállítók igényelhetik. A kártya birtokosa kedvezményes logisztikai díjjal növelt termelői áras vásárlásra jogosult.
Az aranykártya tulajdonos igényelhet Magyar Termék ezüstkártyát dolgozóinak, családtagjainak, amely szintén kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít.
A Kincsem Magyar Termékkártya bronz típusát kizárólagosan az önkormányzatok igényelhetik.
A bronz kártya az önkormányzat döntése alapján adható át szociális rászorultság esetén családoknak, nyugdíjasoknak, akik szintén kedvezményesen jutnak az egyes termékekhez, segítve a rászorulókat abban, hogy körülbelül 15-20 százalékkal olcsóbban juthassanak magyar termékekhez.
A Magyar Termék bronzkártya törvényváltozás esetén, alkalmas lehet szociális támogatások, közmunkadíjak magyar termék vásárlással történő kiegyenlítésére, mivel közvetlenül a termelőtől történő vásárlással a legolcsóbb beszerzési forrást ajánlja.
Bővebb információk: www.magyartermekkereskedohaz.hu
2010.04.01 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
Komplex kutatás a szakmáról | Javult a vodka és gin kereskedelmi pozíciója | Nagy lejtmenetben az italkereskedelem | Belépett a vending piacra a Caffé Perté | Környezettudatos bevásárlótáskák a METRO áruházakban | A FORD ISMÉT NEM TALÁLT LEGYŐZŐRE MAGYARORSZÁGON | Borbemutató Eszterbauer Jánossal a Stex Házban | Hungarikumok összefogása az esélyegyenlőségért | Gazdára találtak a Hungaria pezsgő stílusos nyereményei! | Indul a "Magyar termék, magyar boltból" program | Művészi meglepetéssel ünnepel a 150. éves Campari | Növekedhet a hiány a kávépiacon | A Magyar söripar 2009-ben: drasztikus visszaesés a fogyasztásban | A csapolt sör minősége | Mobil laboratóriumok vizsgálják az ökotermékeket | Törvénysértő elektronikus hirdetések | Jelentősen növelte nyereségét a sörpiacon a dán Carlsberg |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!



















