VERSENY - Magyar borok taroltak világ legszigorúbb borversenyén
Nyolc magyar borászatot díjaztak a Vinitalyn, amely a világ egyik legrangosabb borversenye. A 18. alkalommal megrendezett nemzetközi borversenyt (Concorso Enologico Internazionale) a világ legszigorúbb borversenyének is nevezik.A világ 27 országából, több mint ezer borászatának, 3.646 mintáját, egy105 fős borítészcsapat bírálta el. A magyar borokat kiemelkedőnek minősítette a zsűri. - nyilatkozta az egyik díjazott, a balatoni Varga Pincészet vezetője. Varga Bálint szerint: ez a verseny a világ legszigorúbb megmérettetése, mert itt kategóriánként csak négy érmet osztanak ki (nagyarany, arany, ezüst és bronz). Itt az éremkiosztási arány mindössze 2-3 százalék, a más borversenyeken alkalmazott 30% körüli arány helyett. Itt az érmek mellett, a magas pontszámot elérő boroknak, a borászokból és szakújságírókból álló zsűri „Gran Menzione"-t (elismerő oklevelet) is ad.
A magyarok közül a legjobb eredményt a Nyakas Pincészet érte el. A zsámbéki medencében tevékenykedő borászat a legnagyobb elismerésben részesült azok közül a pincészetek közül, amelyek be merték nevezni termékeiket a szigorú zsűri által minősített versenyre. A magyar borászat mellett, SPECIAL VINITALY NATION AWARD 2010 kitüntetésben mindössze négy pincészet részesült, egy olasz, egy cseh, egy spanyol és egy svájci borászat. - nyilatkozta a Nyakas Pincészet kommunikációs vezetője, Nagy Péter.
A hazai pincészetek közül díjazták még a Bárdos és Fia Pincészet, Günzer Tamás, Borpalota, Bock Pincészet, a Somogyi Tibor Pincészete és az Egri Korona Borház egy-egy borát. Varga Bálint kiemelte: a nyolc díj jól mutatja, hogy a magyar boroknak van létjogosultságuk nemzetközi piacon is. Minőségben felveszik a versenyt a legnagyobb bortermelő országok boraival is.
Gratulálunk a díjazotaknak!
2010.04.13 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
Ifjúsági Cukrász Világbajnokság Budapesten | Kostyál Gábor, a Bocuse d'Or Selection Hungary 2010 magyarországi győztese | Rió de Janeiro ad otthont a 2010-es Red Bull Air Race Világbajnokság harmadik futamának | ÍzKép Gasztro Fotópályázat | Arany- és ezüstérem Párizsban! | Magyarország kedvenc étele: Az Újházi tyúkhúsleves | VIII. Farsang kupa Tata - Országos gasztronómiai verseny | Merényi Viktor nagykövetségi séfversenyt nyert | De Kuyper Best Bartender of the Year 2010 | Újabb négy érmet szerzett a Törley cégcsoport! | Nem sikerült a bravúr, Kostyál Gábor 18. lett Genfben | Az év fagylaltja 2010 | Vadpörkölt Főző Média OB | Ki készíti a legjobb kávét? | Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!



















