TERMÉK - Októberben ismét Csabai Kolbászfesztivál
2011. október 28-31. között 15. alkalommal kerül megrendezésre az ország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb, jelentős turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvénye, a Csabai Kolbászfesztivál. A rendezvény fő attrakciói a kolbászkészítő verseny közel 500 gyúró csapat részvételével, továbbá a szárazkolbászok versenye, a disznótoros ételkészítés és kóstolás. A korábbi évekhez hasonlóan színvonalas programok és fergeteges hangulat várja a közel százezer látogatót Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén.A csabai kolbász világhírű hungarikum, az Európai Unió által földrajzi árujelzővel védett élelmiszer. Hazai és külföldi népszerűsítésében fontos szerepet játszik a Csabai Kolbászfesztivál, mely hazánk egyik legismertebb gasztronómiai fesztiválja. Az idén 15. évfordulóját ünneplő rendezvény az évek során országos hírnévre tett szert, és a Békés megyei látogatók mellett több tízezren érkeznek az ország távolabbi területeiről. A rendezvény több ezer külföldi látogatóval is büszkélkedhet.
A látogatók nagy része évről évre visszajár a fesztiválra, ami páratlan hangulatával, barátságos légkörével, színvonalas programjaival évek óta töretlenül őrzi népszerűségét. Az idei fellépők között megtalálható a Balkan Fanatik, Boban Markovic, a Csík Zenekar, ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara, a Magna Cum Laude és a Parno Graszt.
A fesztivál egyik fő programja a rengeteg érdeklődőt vonzó kolbászkészítő verseny, melyre a tavalyi évhez hasonlóan idén is 500 csapatot várnak. Érdemes minél hamarabb jelentkezni a gyúrásra, hiszen a szabad helyek hamar betelnek, és a későn jelentkezők már csak nézőként vehetnek részt az eseményen. A fesztivál történetében először Egyetemista Gyúrásra is lehet jelentkezni, melyre október 30-án kerül sor.
A koncertek és a kolbászkészítő verseny mellett disznóvágás-bemutatók, szárazkolbász-verseny, disznótoros ételek, bográcsos töltött káposzta és kolbászos tarhonyás ételkészítési versenyek, népzenei és néptánc bemutatók szórakoztatják majd az érdeklődőket.
Külön megmérettetést szerveznek az elmúlt 15 év bajnokainak, győztes csapatainak, és megemlékeznek Krajcsó Pál hentesmesterről, aki 2000-ben elsőként kapta meg a fesztivál Életműdíját.
A rendezvényen a garantáltan jó hangulat mellett finom ételek és italok is várják a látogatókat.
Tizenkét vendéglő kínálja hagyományos, ízes csabai portékáját, amit jól kiegészít a 30 kiváló magyar pincészetből származó bor és a tájra oly jellemző szilvapálinka. Ebben az évben a kondorosi disznótoros ízeket is megkóstolhatják.
A fesztivál része a nagyszabású élelmiszeripari és turisztikai kiállítás, ahol mindenki beszerezheti a különleges házi és kisüzemi készítésű, igazi hungarikumnak számító füstölt csabai vastagkolbászt.
A gyerekek és felnőttek, vidékiek és városiak, hazaiak és külföldiek, enni-inni-mulatni szerető vendégek közül mindenki talál kedvére való programot.
Aki a fesztiváli hangulatban elfáradt, pihenhet az Árpád Fürdőben, sétálhat az Élővíz-csatorna mentén, megnézheti a város templomait, a Szlovák Tájházat vagy a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét a Munkácsy Mihály Múzeumban és a Munkácsy Emlékházban. Lovagolhat a városkörnyéki tanyákon és kirándulhat Kondorosra, Gyulára, Szarvasra, vagy a szabadkígyósi Wenckheim kastélyhoz.
2011.09.21 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete | 12. Budapesti Séf Bál | Maradt a felszolgálási díj kedvezményes adórendje | KIÁLLÍTÁS - Tisztelt Partnerünk! | KIÁLLÍTÁS - Több mint 20 magyar cég a ProWein szakvásáron | Kereskedelmi szálláshelyek forgalma 2009. január–december | Michelin | Rozmaring Díjas éttermek | Majd a Buday - Japánban | Internetes asztalfoglalási rendszer az idei Torkos Csütörtökön | Komplex kutatás a szakmáról | Javult a vodka és gin kereskedelmi pozíciója | Egészségbarát éttermek | Nagy lejtmenetben az italkereskedelem | Belépett a vending piacra a Caffé Perté | Café Jubilee Magyarországon | Ismét fogad vendégeket az Ezüst Fenyő Étterem | Álellenőrök Budapest több kerületében és Pest megyében | Új séf dolgozik a Costesben | Komolyabb zsűrizést vár el az MNGSZ a gasztronómiai versenyeken | Megnyílt Ráspi budapesti étterme | Vezetőségválasztásra készül a Magyar Vendéglátók Ipartesülete | Először együtt a FOODAPEST és az UKBA | Utazások Kulináriában | A vendéglátóegységek 18-20 százaléka mehet csődbe a közeljövőben. | Új olasz étterem nyílt Budapesten | Környezettudatos bevásárlótáskák a METRO áruházakban | Elhunyt Emilio Lavazza, a "kávékirály" | Széll Tamás nyerte a Hagyomány és Evolúció versenyt | Ifjúsági Cukrász Világbajnokság Budapesten | Kostyál Gábor, a Bocuse d'Or Selection Hungary 2010 magyarországi győztese | A FORD ISMÉT NEM TALÁLT LEGYŐZŐRE MAGYARORSZÁGON | Sárkányolaj, nitrogénben fagyasztott gyümölcsök az UKBA-n | Gasztroutazás Radvánszky Attilával, Molnár Attilával és Kovács Lázárral | Borbemutató Eszterbauer Jánossal a Stex Házban | Hungarikumok összefogása az esélyegyenlőségért | Kevesebb jutott pénznyerő automatákra | Megnyitott a Café Jubilee Budapesten | Rió de Janeiro ad otthont a 2010-es Red Bull Air Race Világbajnokság harmadik futamának | Gazdára találtak a Hungaria pezsgő stílusos nyereményei! | ÍzKép Gasztro Fotópályázat | Arany- és ezüstérem Párizsban! | A Bor évét ünneplik Egerben | Németországba toboroz vendéglátósokat az ÁFSZ | Indul a "Magyar termék, magyar boltból" program | Ötödik alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjat | Csokoládé Kiállítás és Látványműhely | EU-s támogatás a hazai borászatnak és értékőrzésnek | Merczi Gábor a Gundel Étteremben | Gianni saját éttermét is átalakította | Összefogtak a soproni borászok | Új arca van a Szentkirályinak | Állami kitüntetést kapott Aubel Ervin | Michelin csillagos lett a Costes Étterem | Nagy siker volt idén is a Torkos Csütörtök | Nemzetközi párlatverseny: Zimek a magyar (nemzet)győztes | Újabb elismerés a Törley-nek | Művészi meglepetéssel ünnepel a 150. éves Campari | Szelektív üveggyűjtés a fővárosi vendéglátásban | BIB GOURMAND minősítést kapott 4 étterem | Beolvasztja a Pécsi Sörfőzdét az Ottakringer | Torkos Főutca Étterem és Torkos Főutca Kávézó | Három hónapos gyakorlat Heston Blumenthalnál | Csehországban Csökken a sörfogyasztás, zárnak be a kocsmák | Magyarország kedvenc étele: Az Újházi tyúkhúsleves | A Magyar Franchise Szövetség elnöke és főtitkára meghívást kapott Szöulba | Növekedhet a hiány a kávépiacon | ÍzKép Gasztro Fotópályázat | Szakácsverseny a menzák reformjáért Miskolcon | Olasz prémium ásványvizek a Kékkúti Ásványvíz Zrt. portfóliójában | Olasz stílusikon Magyarországon | A METRO idén is csatlakozott a Föld Órája kezdeményezéshez | Bor&Grillfesztivált rendeztek a Fesztiválok Évében | VIII. Farsang kupa Tata - Országos gasztronómiai verseny | Kincsem Magyar Termék Kereskedőház | Merényi Viktor nagykövetségi séfversenyt nyert | 60 százalékkal csökkent egy átlagos McDonald’s étterem vízfogyasztása | C House olasz kávézólánc magyar partnereit keresi | De Kuyper Best Bartender of the Year 2010 | A szurkolók szavazatai alapján dől el, ki kapja a támogatást | Megnyílt a Bikali Reneszánsz Élménybirtok | A Becherovka új ízzel hódít | Sztárokból pálinkászok | Nemzedékváltó - Rangos chefkupa Pécsett | Belfrit étterem már Esztergomban is | Kezdenek visszaszivárogni a vendégek | Magyar borok taroltak világ legszigorúbb borversenyén | HORVÁTORSZÁG: Éttermi dohányzási tilalom | IZLAND: A Pizza Hut csaknem teljesen kivonul | SUBWAY: Fejlesztéseket tervez térségünkben | Nehezedik a szezonális foglalkoztatás | Gasztronómiai idõutazás a Mirrorban | Tanulóképzéshez kapcsolódó eszközbeszerzés támogatása | A Magyar söripar 2009-ben: drasztikus visszaesés a fogyasztásban | Új pénzügyi igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél | A franciák fogyasztják a legtöbb pizzát Európában | Zászlós hajót nyit a NORDSEE | Magyar sajtút | Szingli müzli kontra páros rántotta | Budapesten van a világ legnagyobb Costa kávézója | 2010. év Magyarország Legjobb Pálinkája! | A magyar pálinkaversenyen is tarolt az Agárdi Pálinkafőzde! | Éttermi Mesterkurzus indult Nyíregyházán | Főzési bemutató felsőfokon | Újabb négy érmet szerzett a Törley cégcsoport! | A Heineken Hungária korábbi felajánlását fordíthatták az alapítványok céljaik megvalósítására | Józsefváros akár a világ gasztrotérképére is felkerülhet | „Ragadd meg és dobd!” Leplezzük le a kávézás jövőjét! | 30. Gundel Károly Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny | Az elBulli már csak a második legjobb | A melegétel-utalvány és az üdülési csekk a legnépszerűbb juttatás | Bulgária mégsem tiltja be a dohányzást az éttermekben | A mosolyjelzésekre szavaznak az éttermekben a németek | Küldöttközgyűlést tartott a Budapesti Régió | Életre kelt a denevérlogó | FORD TRANSIT: 6 MILLIÓ JÁRMŰ ÉS 45 ÉV SIKERTÖRTÉNETE | Grand Marnier Trophy 2010 | Hatodik pincér futóverseny a Belvárosban | Szemben az árral – Példaértékű fejlődés a Matusz-Vad Zrt-nél | A STARBUCKS MEGNYITJA ELSŐ ÜZLETÉT BUDAPESTEN | A pink világbajnok | Indul a Pécs2010 Vendéglátóhely Program | Amerika legjobb séfe | Hazai munkahelyek egyik megmentője az üdülési csekk | Kalla Kálmán a spárga szerelmese | A mézes párlat fogyott a legjobban az V. Budapesti Pálinkafesztiválon | Az egészséges kávé titka | Új feladatok és vezetők a vállalat irányításában | Újabb csapás az amerikai gyorséttermekre az egészség védelmében | Szenzáció - magyar szakács a Fat Duckban | Túl a válságon a hazai McDonald's | Pezsgős turisztikai fejlesztések Budafokon | Vindependent- Magyar Független Szőlő-és Bortermelők Országos Szövetsége | Magyar borbemutatók olasz városokban | Érdekes újítások a budapesti Fehér Pávában: Éttermi kiskönyvtár és Ínyenc kapu | Bor és jazz | Kiszabadultak Pannónia Csillagai | Szegedi fűszerpaprika Lázárnak | A csapolt sör minősége | Metro - Miskolci árvizi segítség | Újabb aranyérem a Demeter Pincészetnek | Andalúz gasztro-molekulák | Õsszel nyit a CET: nagy az érdeklõdés | Domino's Pizza franchise-hálózat Németországban | Negyven pincér futott Kaposváron | Mobil laboratóriumok vizsgálják az ökotermékeket | Széchenyi menü Sopronban, a Pannonia Hotelben | Hármas fejlesztés a győri Hotel Kálváriában | Spárga a zöldségek királya! | Csak 2011-ben lesz teljes dohányzási tilalom a spanyol vendéglátóhelyeken | A Nemzetközi Borlovagrendek Szövetségének Tokaji látogatása | Fiatal magyar nő a hazai McDonald’s élén | Újra kinyitott Kaposvár legpatinásabb kávézója | A fesztivállátogatás Magyarországon növekvő népszerűségnek örvend | Frank Júlia Óriás szakácskönyve győzött | Törvénysértő elektronikus hirdetések | Gyerekzsivajtól volt hangos a CORINTHIA HOTEL BUDAPEST | Rendhagyó esti kaland a megújult Kelet-pesti Metro áruházban | Gianni, a Bacardi-Martini Open Cup sztárja | Idén is keresik Óbuda Legjobb Vendéglátóhelyét | Rekorddal kezdődik a turisztikai főszezon | 2010-ben is sikeres volt a nyitott pince napok rendezvény | Az élmezőny szinte változatlan | Már száz étterem jelentkezett az idei borszerdákra | Szlovák Konyha a Gerbeaud-ban | A METRO is támogatja a 10. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé rendezvényt, | Nem sikerült a bravúr, Kostyál Gábor 18. lett Genfben | Az év fagylaltja 2010 | Olivaolaj szeminárium az I.C.E. szervezésében | Iismét lesz Magyar Borok Évkönyve | A Szentkirályi a Magyar Vöröskereszttel karöltve segít | Tavaszváró parászpartik | KOVÁCS LÁZÁR SÉFMESTERT ELŐLÉPTETTÉK | Spanyol Hetek a Cora áruházakban | Magyarországon egyedülálló Vevőakadémiát épít a METRO | Véget ért az Éttermi Mesterkurzus | Jövő tavasszal nyithat a Corvin Gastro | Megnyitott a Continental Hotel Zara | Megérkezett a Starbucks | Gasztronómiai díjak a Divinus-nak | KMÉ Balatoni Strandparty | 20 éves a magyar Chaine des Rottisseurs Egyesület | Pályázati lehetőség konyhai gépek, berendezések beszerzésére - akár 50% támogatással | Magyar borok sikere a 11. VinAgora Nemzetközi Borversenyen | Hotel Boscolo -Nagyszabású olasz gasztronómiai bemutató június 24-én | Változó kkv-bírságolási gyakorlat | Meccs közben pazarul gurul a fröccs is - jobban, mint a sör | A pezsgő kategória győztese a Törley Chardonnay Brut! | Vébészünnapon borszerdázzunk! | Liofilizált gyümölcsös táblás csoki és Brill pálinkák összekóstolása | Theodora: pezseg az utca az ásványvíz hirdetéseitől | Egy borvidék, amely a világörökség része. | A Metro Cash & Carry megnyitja első áruházát Egyiptomban | BORSZERDA: megvannak a legjobb menük | Gordon Ramsay étterme csődbe ment! | Betiltaná az iskolák körül a gyorséttermeket egy francia képviselõ | Indul a Fröccsbusz | Vadpörkölt Főző Média OB | Jól ment a bolt a Borszerdázó éttermeknek | Pálinka a Coca-Cola termékportfólióban | Exkluzív red bull mobile Magyarországon | Új elnök a Magyar Sörgyártók Szövetsége élén | Vega ízek a Mediterrano Sopronban | Unilever Foodsolution | Új nyári kávé Itáliában | Királyi menüsorhoz királyi bor dukál | Végleg megszűnhet a tévédíj | Andy Vajna éttermet nyit Budapesten | Falusi vendégasztal | Egri Csillagnak nevezték el a fehér egri bort | Törölték a magyar Red Bull Air Race futamot | 675 új szálloda épülhet Európában | Egyre többen üdülnek csekkel | Kávézó, zöldsziget és kultúrközpont nyílik a Skála Metró előtti részen | Reklámkampány a magyar borért | Heinz Hanner éttermében sztázsolt a győri séf | KÉKFRANKOS NYÁR 2010-SOPRON | Gombócból sosem elég! | Benzinkutakra és kórházakba menne a Subway | A KirályGyros mostantól KönigPizza | Csökkenhet az arabica kávé ára | Budapestre érkezik a Nobu | Egyre nehezebb belekötni a vendéglátósokba | Becsődölt vendéglátósok: saját kárukon tanulnak? | Piros pont a Dolce Gustonak | Nincsenek határok a fesztiválozók alkoholfogyasztásában | Hazai csúcsvezetővel erősít a tulajdonos | Egészségügyi éttermi minõsítés New York-ban | Bringabiztos kölykök, Kontrás Diplomások | Sopron segít | Görögdinnye: A gömbbe zárt napsugár | Ki készíti a legjobb kávét? | Jéghideg csodák a Szentkirályitól | Új módszer az árvízkárosultak megsegítésére | A Fluid Music megvásárolta a Mood Media-t | Összevonják a kereskedelem-fejlesztésért felelős állami intézményeket | Balaton a LaktaTó: gasztronómiában is az elsők között! | Piarista bor 2010 | Királyi szakácsot választottak Nagyszakácsiban | KSH: több vendég, kevesebb bevétel a szálláshelyeken | Visszaesés a balatoni kempingturizmusban | Metro a nyáron éhező gyermekekért | Méhkaptárok a szálloda tetején | Dreher Sörgyárak: Nyilvános minőség-ellenőrzés a Szigeten! | Magyar étterem nyílt Barcelonában | Éttermi kalóriatáblázat Nagy-Britanniában is | Kezd magához térni a szállodaipar | Meglepetést okozott a McDonald's | Grillbajnokság a SzeptEmber Feszt-en | Hőség akció az Impalában | Sörkút Bőcs főterén | Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny | Jelentősen növelte nyereségét a sörpiacon a dán Carlsberg | Jövő héten ismét Borszerda | Rövidebb lett a kereskedelmi lánc | Új igazgatók és szakemberek a Magyar Turizmus Zrt-nél | Világrekordra tör a KFC | Az arabica kávé ára 12 és fél éves csúcson | A Burger King optimistán tekint a jövő felé | Mirelitpiac: ősszel várható áremelés a terméscsökkenés miatt | Szakvásárok Düsseldorfban, magyar résztvevőkkel | Pezsgő élet a Corinthia Hotel Budapestben | Szavazás Magyarország kedvenc süteményére | A McCafé a piac alá pörköl | A Borsodi új irányt szabott a fesztiválkultúrának | A METRO - GYEA gyűjtőakció Pécsett is folytatódik | Újra jöhet a hároméves szakoktatás | 48 európai hotelt ad el az Accor | Szombathelyen nyílt meg a legújabb Cafe Frei | Az ÉV PINCÉSZETE 2010 cím győztese | Új marketing igazgató a McDonald’s-nál | Sikeres utat tett meg a Fröccsbusz | Közétkeztetés közbeszerzés nélkül | Szeptember végén nemzetközi franchise kiállítást rendeznek Isztambulban | Sommelier Bajnokság 2010 | Eladó a Burder King | Európai turizmus 2010-ben - trendek és kilátások | Új Kínálati Igazgató csatlakozott a METRO Kereskedelmi Kft. csapatához | Dolce Vita a Budai Várban | Családos éttermi hétvégék a Balatonnál | Kevés lesz a magyar bor | A Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyerte el az „Év Pincészete” 2010 díjat | Megnyílt az Achat Premium Hotel Budapest | Nincs jele a turizmus fellendülésének | Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget | A Király Pizza története | Magyarország kedvenc süteménye | Mihály napján rendezik az őszi Borszerdát | Szálloda-szépségverseny | Válts Étrendet! – megújuló Étrend Egyesület | Csodálatos Kávé II. - A kitűnő dupla | A Borfesztivál Bora cím nyertesei | Már emelkedik a liba exportára | Balatonlellére került a grillbajnokság aranyérme | Nyolcszázan ehetnek a legnagyobb brit étteremben | Széchenyiek Bálja a Nagycenki kastélyban | Soproni Ipartestületi borverseny | Csemegeszőlők és mustos pecsenyék! | Jövőre már nőhet az idegenforgalom | Luxusétterem nyílt a felső tízezernek a Nyugatinál | Személyi változások a Szamos Marcipánnál | Budafokon is elismerték a Törley cégcsoport termékeinek minőségét! | Elstartolt az üzleti utazás legnagyobb szakmai vására! | Pálinkabíráló tréninget tartottak Gyulán | VI. Étkezőkocsi Találkozó | 110 éves az eredeti Cuba Libre | 10 éves a Le Méridien Budapest | Vörös, fehér vagy rosé? Legyen inkább zöld! | Gérard Depardieu saját borát promóciózta | Megválasztották a IV. Kékfrankos Szakácskirályt Sopronban | Mennyit ér az étterme? | Hungaria 55 | Jeges széllel szemben küzd a budapesti szállodaipar | Szem-szájnak ingere – Araz Étterem a Zara Hotelben | Kiváló alapanyag, fantáziadús elkészítés – Relax Rabbit | Fejlesztőközpontot épít az Alois Dallmayr | Öt éven belül száz kávézót nyitna világszerte a C House Coffee Shop | Sisi és a vadászat 2010. | Bezermeni Vigasságok | McCafé: „felnőttek” a kávéfogyasztók | Újszerű promóció a METRO életében | Smiley jelzi majd a berlini éttermek tisztaságát | Szárnyalt a kacsaágazat | Verseny az éttermi kultúra és Schnitta Sámuel szellemében | Ó MAMA receptjei –Egy soproni kitüntetés margójára | Az Év Vendéglátóhelye Zalaegreszegen | Egyedi édességek és házi pálinkafőző-berendezések a Budai Várban | Konyhafőnökök az egészségmegőrzésért | Rekordszámú látogatót vonzott a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál | Szarvasgomba vadászat – hieroglifáktól napjainkig | A 17. World Travel Awards győztese | Jótékony célú mézeskalácssütés a Miele bemutatóterem konyhájában | Dugóilletékért saját borukat vihetik étterembe a britek | Az MNGSZ versenymenüje a Kulináris Világbajnokságra | Csúcsgasztronómia a Figyelő TOP 200-as partiján | Pénteken Halnap | A „Natúrpark Ízei” - Gasztronómiai fesztivál, Orsolya napi vásár | Hoventa 2010 a megújulás jegyében | A METRO segíti a Magyar Vöröskereszt Speciális Mentőcsapatát illetve a „Vörösiszap” sújtotta települések áldozatait | Új generációs gasztronómia a Figyelő TOP 200 gálán | Sikeres harmadik negyedévet zárt a Matusz-Vad Zrt. | A METRO megnyitotta Magyarországon teljesen egyedülálló tudásközpontját, a METRO Vevőakadémiát | Újra az asztalokon a hamutálak a görög vendéglőkben | Esténként borozóvá alakulnak át a Starbucks-kávézók | KÖZSZÖV szakmai napok Új közbeszerzési szabályok | Százezer vendéget várnak a csabai kolbászfesztiválra | Megnyílt a Bestillo Látogatócentrum Boldogkőváralján | Első magyar kadarkakóstoló | Az utolsó reggelizők bíznak a folytatásban | Csatlós Máté bármixer képviseli Lapföldön Magyarországot | Az Agrár Marketing Centrum tervei | Beolvad anyacégébe a Borsodi Sörgyár | Magyar gasztronómiai siker Franciaországban | Javíthatják a borászok a cukorfokot | Döntőjéhez érkezett az I. Schnitta Sámuel országos szakmai csapatverseny | Paprikás Csirke főtt az Iskola tetején | Egy forró téma novemberben, sztárokkal | Az ételutalványokat a hipermarketekben vásárolhatják el | Őszi ízek a Balatonnál: sült hal és libaságok | Jövő héten itt az idei utolsó Borszerda! | A Törley a magyar márkák éllovasai között! | Világgá ment Márton liba | Új vezérigazgató a METRO Kereskedelmi Kft. élén | 7 Napos Zsidó Gasztronómiai Fesztivál | A McDonald's a kávézópiac alá pörköl | Gyógyul a turizmus | Liba libával – újborok kíséretében | Csődközelben Gordon Ramsay | November 20: Burgonya-nap | XIII. Éttermek kupája | Új séf ízesíti meg a CORINTHIA HOTEL BUDAPEST életét | Német sörkülönlegességek a Jardinette-ben | A japán fürj titkai - frissülés az ÉTRENDben | Univer – 100%-ig magyar márka | A tradicionális Starbucks karácsony – ünnepi ízek, meghitt történetek, meleg hangulat | Három sapkát kapott a Costes a Gault Millau-tól | Busás busaételek | Falusi turizmus – gondokkal | Több külföldi, kevesebb belföldi | Mixer és flair show, marcipánfigura- és mézeskalácskészítés | A magyar borokat népszerűsíti a soros magyar EU-elnökség | A Borsodi Sörgyár bizakodva tekint a jövőbe | Együttműködik a PSZÁF és az NFH | Mézes Párlatok, Italok és Likőrök Versenye (Gyula) | II. CSODÁLATOS KÁVÉ SZAKKIÁLLÍTÁS VII MAGYAR BARISTA BAJNOKSÁG | Elindult a versengés az év franchise-hálózata címért | LisztFeszt | Starbucks a legetikusabb kávézólánc Európában | Az olasz szakácsok a legjobbak | Alkoholszondát kell tartani az olasz éttermekben | Ketter előadó a főiskolán | Véget ért az idei BORSZERDA-programsorozat | A Magyar Vendéglátók Ipartestületének új elnöke Kovács László (La Fiesta Party Service) lett. | Így változik a cafeteria 2011-ben | Heten kaptak Pro Turismo kitüntetést | Megújul a debreceni Régi Posta Étterem | A magyarok ízekre szedték Európát | 125 éves a dobos torta | Már csak két Pizza Hut működik hazánkban | Újbor és Sajt Fesztivál | Fogynak a nyerőgépek a magyar kocsmákból | Törley cégcsoport pezsgője a Top 10-ben! | Magyarok meghódították Franciaországot! | Parádés magyar siker Luxemburgban | Az év biotermékei | Ha péntek, akkor halfőző verseny! | Egyre erősebb a McDonald’s kávéja | Megkezdte munkáját a Bormarketing Bizottság | III. Szent Miklós pálinka Ünnep | Színek és Ízek, Segal Viktor első szakácskönyve | A 2010. Év Bortermelője díj nyertese: | Az Év Vállalkozója Díjban részesült Matusz Balázs | Magyarország Legjobb Pálinkája | Édességboltot nyitott a Burger King | Karácsonyi desszertcsata sztárokkal | Karácsonyi ízekkel debütál a második pesti Starbucks | Twinings teapavilonok – sikersorozat sztárokkal, 3 helyszínen | Makói nyertesre lelt a METRO Fine Food nyereményjátékának autója | A francia konyha a világörökség része | Paprika-nap december 12-én | Országos pálinka- és törkölypálinka-verseny | ISA BAL világhírű Master Sommelier a METRO Vevőakadémián ünnepelte születésnapját | Új vizeken – Elkészült a Magyar Turizmus Zrt . 2010. évi marketingterve | A Kempinski Hotel Corvinus Budapest a világ legjobb 100 szállodája között az Institutional Investor idei listáján | Újra hamburgerezhetünk Sissi királyné fogadóépületében | Tovább „dübörög” a gasztronómiai egyesület | Gusto Burger & Cafe a magyar hamburgerlánc | Best in the World: a magyar Gourmandia | Turisztikai óriásvállalat alakult | Újabb budapesti Starbucks kávézó nyílt | GKRT közgyűlés és hagyományőrző gasztronómiai verseny Mogyoródon | A Sziget Szervezőiroda gasztro-fesztivállal bővíti hazai portfolióját | Prestige Award - a legnagyobb presztízsű magyar borászat díja | Romániában folytatja külföldi terjeszkedését a Matusz-Vad Zrt. | Kézműves Magyar Ízek Vására | Pozitív kilátások a szállodapiacon | Könnyedebb ízek a Starbucks évindító kínálatában | Egyre többen csatlakoznak a JÓFEJ Programhoz | Folytatódik a Sunday Brunch az ARAZ Étteremben | Európa díjat kapott a budapesti Biarritz étterem | 13. Séf- és Vendéglátós Bál, 2011 január 29. | KEZDJE KARRIERJÉT SVÁJCBAN | Az Év Étterme – 2010 | Bearanyozódtak Márton mézesei | Új külsőt kapnak a Starbucks kávék | II. Szabó Levente emlékverseny | SzoBORban az igazság | 2011-ben is Halra Magyar! | Az üdülési csekk cafeteria sláger maradt | Egy hely, ahol mindig péntek van - T.G.I. Friday’s | Francia hét a Sofitelben | 6 hónapos STEWARD/VENDÉGLÁTÓ képzés Athénban | A siker receptje | Egy kupica művészet | NESPRESSO: partner a csúcsgasztronómiában | Jön a Torkos Csütörtök 2011. március 10-én! | Húszkilós harcsát nyert a Víg Kalmár Vendéglő | Alulról töltik pohárba a sört | Gasztronómiai sorozatot rendez a szarvasgomba-termesztők egyesülete | Disznótoros XXI. századi módra | Ármentes prágai kávéház | Tizennégy új Michelin csillagot kaptak a brit és ír éttermek | A franchise is szerepet kapott az Új Széchenyi Tervben | Februárban Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison | Mangalica Fesztivál 2011 | A Chateau Visz lett az Év Étterme | VACSORA A MÚZEUMBAN | Okostelefonnal lehet fizetni a Starbucks kávézókban Amerikában | Magyar szálloda a világ legjobbjai között | Pozitív minősítés a fogyasztóvédelmi jogszabályokat betartó vállalkozásoknak | Magyar siker a világ legnagyobb élelmiszer, szálloda, és vendéglátóipari kiállításán | Új vizeken a Magyar Turizmus Zrt. marketingkommunikációja | Új köntösben a Nestlé Aquarel | Kóstoljon és szavazzon | Új italmárkát vezet be idehaza a Bols | A Mi Menzánk | Dán szakács a Bocuse d'Or verseny győztese | Séf- és Vendéglátós Bál | Magyar Franchise Szövetség jubileumi Díjkiosztó Gálája | Újabb aranyérem az Anna Grand séfjének | IV. Bodor Béla Gasztronómiai Emlékverseny | Halra Magyar, Halra Bor! február 4-én a hűség városában | II. Andalúz Élelmiszeripari Showroom és Üzletembertalálkozó | 9. Farsang Kupa - Tata | Sorra veszik a borgazdaságokat a kínaiak | Igal távozott a Fornetti Franchise hálózatból | Új igazgató a Borsodi Sörgyárnál | Hulladékgyűjtő verseny cégeknek! | 30 kilogramm mézet termeltek a bécsi Opera méhei | Magyar ízek az Európai Parlamentben | A Hell kiszáll a Forma 1-bõl | A Heineken az olimpia hivatalos söre | Pezsgőbár nyílt az art’otelben | Az év turisztikai díjazottjai | 9 Séf főz együtt | Sörcsomagolás és környezettudatosság | Budapesti „kávészünetre” invitál az EasyJet fedélzeti magazinja | Magyar gasztroparádé Párizsban | Csapjunk a lovak közé! Új cimkével a Borsodi | Ha Farsang, akkor Kocsonya és Fánk | Tokió a világ gasztronómiai fővárosa | Nőtt a McDonalds profitja | TORKOS CSÜTÖRTÖK 2011 | Megérkezett a szénsavas vodka | Jó hírek a szállodapiacon | Vízdíjemelés után vízdíjcsökkentés! | SZÉP MŰVÉSZET – gálavacsora | Sameer Hamdan és Zuhair Awad vehették át az „Év turisztikai befektetői 2010” díjat | Újracsillagozzák a szállodákat | Új pozíció a SIÓ-ECKES-nél | Magyar gasztronómiai fesztivál Tallinban | 100. születésnapját ünnepli a „Windischgraetz” Tokaji Aszú | Továbbra is piacvezető ásványvízmárka a Szentkirályi | Magyar borokért álltak sorba Washingtonban | KÖZEL 100 MILLIÓ FT-TAL GAZDAGODTAK EGY HÉTVÉGE ALATT A MAGYAR TERMELŐK | A Theodora a magyar EU-elnökség ásványvize | Mámoros falatok | Az év legjobb mixereit keresi a De Kuyper. | Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011 | VinCE 2011 a Decanter magazin szervezésében | A világ legjobbjai között a budapesti hotelek | A Dreher egyre felelősebb | Nemzetközi Franchise Szövetség 51. kongresszusa | Ha Farsang, akkor Kocsonya és Fánk | Csettintsenek a nyelvükkel: ÍZEK ÉS BOROK 2011! | Egymilliárd forint jut 2011-ben bormarketingre | Kitiltják a cigarettát a kocsmákból | Torkos Csütörtök: a neten követhető hol van még szabad asztal | Szenzációs Magyar Siker Lappföldön a Finlandia Világbajnokságon! | SPORTMINISZTEREK VACSORÁJA | Távirányítóval pizzát | Tovább tart a Matusz-Vad Zrt. lendületes fejlődése | A ZaraHotels megkapta 2011 Legjobb Marketing Integrációs díját | IX. FARSANG KUPA TATA | De Kuyper Best Bartender of the Year mixerverseny | Busás tavaszvárás az éttermekben | Szabó Levente emlékverseny és szakmai nyíltnap | Új ruhába öltöztetik a pálinkát | II. Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny | A Kempinski lett a legjobb szálloda | Nemzetközi borverseny | Jamie Oliver: mindenkinek joga van az egészséges ételhez | Teljessé válik a magyar „barista” bírói kar | A METRO a Torkos Csütörtök kiemelt partnereként támogatja a hazai éttermeket | Fekete kávé, zöld minősítés | Újabb kilenc Rozmaring díjas étterem | Aranyéremmel kezdte ezt az évet is a Törley cégcsoport | Busás tavasz az éttermekben | Sanders Ezredes története | Hamarosan hazánkban is elérhetővé válik a | Bocuse d'Or Selection Hungary 2011 - Versenykiírás | Megjelent a TopLista Gasztronómia magazin | Alternatív energiával működetett koncert – az Európai Unióban először nálunk! | Díszvendég és díjazott a Hotel Kálvária | A szurkolók is segíthetik kedvenc focicsapatukat | Nők a borszakma csúcsán | A magas minőségű konyhatechnika és a kiváló boros poharak kooperációja | Benromach és Gordon & MacPhail Whisky kóstoló Budapesten | DEGUSTA borok & finomságok | Ünnepel a Strbucks | A METRO-dolgozók önkéntes akciója | Felháborodásának ad hangot a Magyar Vendéglátók Ipartestülete | I. Szegedi Gasztrobál | Gasztrobloggerek segítik a Down-szindrómás gyermekeket | A Subway lett a legnagyobb gyorsétterem hálózat a világon | SóStop a vendéglői asztalon és az éttermi konyhákban | Csak januártól tiltanák meg a dohányzást | VI. Egyházi- és Világi Borok Versenye 2011. május 4. Tóalmás | KÜLÜGYMINISZTEREK VACSORÁJA | Étlap helyett iPad | Lengyel-Magyar két jóbarát…… | Négyfogásos vacsora izgalommal fűszerezve | Együtt készíti Magyarország az év szilvapálinkáját! | Magyar ültetvényes Mexikóban | Remekeltek a magyar főzdék a nemzetközi párlatversenyen | Michelin csillagot kapott az Onyx Étterem | Andalúzia borkülönlegességek mutatkoztak be | Kékkúton pezseg a tudás | Összeült 8 vendéglátós szakmai szervezet | Brüsszelben debütál az Electrolux mobil étterme | Júniustól Budapest a régió kulináris fővárosa | XII. Pannon Bormustra: Magyar borok világhírű szaktekintélyek előtt | A 85 éves Paul Bocuse az évszázad séfje | Nem az érem a fontos | A METRO idén már harmadszor csatlakozik a Föld Órája kezdeményezéshez | Szorosabb irányítás alá vonja a marketinget a Burger King | Vendéglátó iskolák tanulóinak IX. Országos Szabadtéri Főzőversenye és Bemutatója Bogácson | Hazai alapanyagból, Magyarországon készül a Borsodi | Folytatódik a sikersorozat | Új íz a Márton és lányai manufaktúrától | Cseh termékek bemutatkozása | Több mint 800 nevezés a Magyar Pálinka Versenyen | Megjelent a jogszabály az éttermi élőzene 5 százalékos áfájáról | 2011 a szilva éve a Budapesti Pálinkafesztiválon | Kormánydöntés a Széchenyi Pihenő Kártya idei kibocsátásáról | Új üvegben érkezik a Zubrowka | Hivatalos Bacardi bartender iskola nyílt | Közétkeztetési közállapotok | 200 év gasztronómiája 10 tételben | Magyarország – Szívedhez legközelebb | Fogalmazd újra Közép-Kelet-Európát! | Afrikában terjeszkedik a KFC | Düsseldorfi ProWein, borászok világtalálkozója | Meghívó ebédre az Év Gasztronómusához, egy Rozmaring-díjas környezetbe | Pohárgrafika a kultúrkávézónak | Díjazták az év biogazdáját és biovállalkozását | Főzőverseny a legnépszerűbb magyar halból | A Hertelendy Kastélyban folytatja Stefan Gebhardt | VI. PELIKÁN KUPA | Csalamádé, lángos és Erős Pista a McDonalds-ben | Tavaszi Jazz és Borfesztivál | Torkos Csütörtök 2011 – Ahogy a résztvevő éttermek látták | Legalább egy héten egyszer, péntekenként együnk halat! | A német turistákra gyúrnak a vendéglátósok | Huszonkét magyar kiállító a világ legnagyobb élelmiszervásárán | Új igazgató az Abacus Business&Wellness Hotel élén | Vendéglátó Vezetőképző Főiskola karrier ajánlata | Szakmai munkacsoport dolgozik a Széchenyi Pihenő Kártya zökkenőmentes bevezetésén | Szent György-heti Vigasságok Móron | XXII. Koktél és X. Flair Magyar Bajnokság | A belvárosból a Budai Várba költözik VI. Budapesti Pálinkafesztivál | Emelkedett a szálláshelyek forgalma január–februárban | Gyula lesz a Pálinka Fővárosa | Varga Ádám Mixerversenyt nyert | A Legjobb Nyulas Recept pályázat | Dupla aranyat kapott a Finlandia Vodka | Magyar munkaerőt is vár az osztrák szállodaipar | Minőségi élelmiszereket keresnek a turisták a Balaton régióban | Sikeres volt a 31. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny | A legjobb pálinkákat díjazták Gyulán | Francia éremeső a magyar boroknak | FŐZDEFESZT- Első Hazai Kézműves Sörfesztivál | I. Andalúz Receptverseny | Újraképzik a balatoni vendéglátókat | Egyedülálló stratégiai együttműködés | Kitüntették a Boulard Calvadost | György-Villa siker Franciaországban | Újra Budapesten a Balatoni Borok Fesztiválja | Étterem Hét Budapesten | ETYEK BORKONFERENCIA 2011 | Megnyílt a Baldaszti’s, Budapest legújabb ínyencközpontja | Dohányfüst-mentesség: az ÁNTSZ hajthatatlan | Egyetemi oktatási napok a Makói Gyógyfürdőben | VII. PINCÉR FUTÓ VERSENY | Jubiláló civilek | A dán Noma a világ legjobb étterme | Munkanélküliséggel és forgalomcsökkenéssel fenyeget a dohánytörvény | Pálinkakörút sztárokkal | Túlzó az elfogadott dohánytörvény | Tilos a dohányzás januártól a vendéglátóhelyeken | XXII. Magyar Koktél és X. Flair Bajnokság | Hagyományőrzés a gasztronómiában | Második Beszállítói Konferencia | BOCUSE D’OR HUNGARY SELECTION | Mindent a szemnek… és a kéznek is! | Csendrendelet helyett Csendkirály | SZEMÉLYRE SZABOTT ÉLMÉNY A STARBUCKS-BAN | Pálinka és csokoládékóstolás a Fesztiválon | Amerikai étteremláncok csatáznak Kínában | Gyilkosság a Vacsorán - Interaktív Vacsoraszínház | A Nemzetgazdasági Minisztérium áttekinti a vendéglátás helyzetét | Az Absolut Drinks kampány hazai ízének bemutatkozása | Bocuse d'Or csúcsgasztronómiai szakácsverseny Hévízen | Aranypéntek kampány: a pohár áráért korsó jár | Pannon Bormustra: Lezárult a nevezés, jöhet a verseny | Elkezdődött a szállodák újraminősítése | MUNKA&TANULÁS ÉS KARRIER SVÁJCBAN | Nemzetközi Gasztronómiai, Szálloda és Közétkeztetési Szakvásár | A Liszt Év 2011 hivatalos szállodapartnere | Megnyitott az Eszencia Étterem és Borbár! | Huszonötezren ünnepelték a pálinkát a Budai Várban | Bocuse d’Or elődöntő a METRO Vevőakadémián | Újságok helyett internet előfizetés a bécsi kávéházakban | Stílust vált a McDonald’s | Átírja a közösségi zenehallgatás szabályait egy új magyar találmány | Libamáj Napok a Várban | Etyeki Pincefesztivál | Ízkavalkád a legnagyobb hazai gasztrobloggerekkel | Helyi sikerrel zárult a Csongrádi Borverseny | „TISZTA ERŐBŐL NYÁR” FUT A BALATON KAMPÁNY! | A budapesti Bajai Halászcsárda ismét elkápráztatta a zsűrit | „Mit esznek rajtunk?” | Decante Trófea a Szent István Korona Irsai Olivér borának | Idén is meghirdetjük az „Ország Tortája” pályázatot. | BUDAI GOURMET – MINDENBŐL A LEGJOBBAT | Zajos siker lett az első Kézműves Sörfesztivál! | Befejeződtek a fertődi Esterházy-kastély díszudvarának rekonstrukciós munkálatai | Tradíció és innováció a Gerbeaud Cukrászdában | Vendéglátóiparban Dolgozók I. Országos Fesztiválja és Vására | A Posta helyet kér a kedvezményes utalványok piacán | Nálunk használt hardverekkel, féláron elkezdheti a felszolgálók elszámoltatását | Mesterkurzusok a Budai Gourmet-n | Sikeres volt az Étterem Hét Budapesten | Új partnert üdvözöl a Starbucks | Gasztromárkák és turizmusmarketing a MagyarBrands Konferencián | Magyar sör újabb elismerése rangos nemzetközi versenyen | Új szempontok szerint osztályozzák az éttermeket Németországban | III. OROSHÁZI LIBAMÁJFESZTIVÁL | Új túraútvonal Budapesten: itt a Pálinkakörút | Grillezés és roston sütés | Élelmiszerár- kávéárrobbanás, társadalmi feszültségek | Kapcsolat, Tanulás és Megosztás | VII. Le Meridien Pincér Futóverseny | Miele Gasztro színpad a Budai Gourmet rendezvényen | Zila Technológiai bemutató - aktuális téma: A fagylalt | A magyar kreativitás és az autentikus andalúz ízek találkozója | Szárnyra kapott Liszt | Újra Orosházi Libamájfesztivál | Korszerűbb és közérthetőbb étlap a Novotel szállodákban | Véget ért a Starbucks önkéntes akciója | „Étterem büszkesége” receptverseny a METRO Vevőakadémián | Rekordkísérlet és új recept: 4200 literes balatoni halászlé készül | Szabályozná a gyorséttermeket Lázár | Sikeres volt a Borsodi akciója | Pannon Bormustra végeredménye | Kihirdették az Év Étterme cím jelöltjeinek listáját | Új utakon a hazai gasztronómia | Megvan Magyarország első lazacbontó bajnoka! | Törvény is védheti az orosházi libamájat | Az „Év Fagylaltja” | Megtartották az első Dining Guide Food Show-t | Magyar csapata veszi át a Nobu Budapest étterem vezetését | Újra kinyitja kapuit a Piroska Csárda és Fogadó | Szervezd meg grill partidat a METRO Facebook oldalán! | 5,5 milliárd forintos beruházás Bábolnán | HAPPY HOUR A STARBUCKS-BAN | Pálinkás palackon Budapest arcai | Megnyílt az ország első internetes pálinkafőzdéje | Indul a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzés | A Somersby cider alma ízével köszönti a nyarat | Biztató évkezdet a Balatonnál | Új külsőt kapott a legtermészetesebb vodka | Több mint harmincmilliós támogatást kaphatnak a kistelepülések pálinkafőzdéi | Superbrands díjat kapott a Starbucks Coffee Company | Konferencia a METRO-ban az EDI elektronikus számlázásról | Tízből négy vendéglátós megszegi a munkaügyi szabályokat | Új köntöst öltött a fóti Fáy Présház. | Nemzeti Vágta - új tulajdonosokkal | Spanyol Hetek a Cora áruházakban | 10 éves a Prestige Reserve védjegy | AZ AMA CREATION NYERTE AZ „ÉV SZÁLLODASZOBÁJA 2010” DÍJAT | 12. Magyar Grillbajnokság - versenykiírás | Hamarosan Konopizza étterem nyílik a Mammut Üzletházban | Magyarország ad otthont az I. Borász Futball Európa Bajnokságnak | Megnyílt az első METRO drive-in bolt Magyarországon | Kínáig érhet a Duna borrégió jó híre | Székesfehérváron működik a legszínvonalasabb autópálya étterem | Gourmet fogások születtek a Mekiben: | Kormányhatározat készül a vendéglátás helyzetének javításáról | Látványos hálózatbővítésre készül a KFC | Jól fogy a fekete a Starbucks-klónnál | Kettős siker | Hamarosan költözik Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum | Ezüstérmes lett a Magyar Borász Válogatott | Az év Costa Coffee baristája | SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai, Kulturális Fesztivál és Vásár | Vállalkozóbarát új vendéglátó-ipari rendelet | Átadták az első OTP Széchenyi Pihenőkártyát | Itt a nyári élelmiszer-razzia | Budavári sörfesztivál | Prestige Reserve 2011 | Magyar Fesztiválok Bora | 6530 db palacsinta 24 óra alatt! | GP Fest Mogyoród − The Festival 1… | Jó hír a vendéglátósoknak: Megszűnt a standolás | Pizza újragondolva - a Konopizza megjelent hazánkban is | A keleti régióra koncentrál a Kőbányai | A McDonald's magyar alapanyaggal látja el európai hálózatát | Világklasszis borok a Hungaroringen | Kecskeméti Sörfesztivál ötödször | I. FÜZES GRILL KUPA | Begyújtotta a motort a Fröccsbusz | Megjelent a Franchise vállalkozás c. könyv | Egyeztetéseket sürget a tiszti főorvossal a Junior Vendéglátó Zrt. | Újabb üzlettel bővült a Starbucks magyarországi kávézólánca | Magyarország Tortája versenyen 2011-ben a Kecskeméti barackos kölestorta lett az első | A fogyasztóvédelmi hatóság nyári főszezoni ellenőrzéseinek félidei eredményei | Luxus és funkcionalitás az Andrássy-n | Kutatás az étkezési utalványok használatáról | Dreher meglepetések a Szigeten | I. Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztivál | Szárnyal az ízesített sörök piaca | Mindent a halakról | Több mint történelem | HÍR-es Íznapok a Vajdahunyadvárban | Pálinka- és vodkakülönlegességek a Budai Várban | XV. Éttermek kupája | Piarista bor 2011 | Turizmusmarketing képzés diplomásoknak a BKF-en | OKÉS 2011 szakácsverseny | ÚJ BNV, VILÁGSZÁM! | Szekeres Péter lett Magyarország legjobb tequila mixere | Sikerrel zárult az I. Budavári Sörfesztivál | Családos éttermi hétvégék a Balatonnál | Ingatlanár-zuhanást valószínűsítenek a Balatonnál | Pálinka- és vodkakülönlegességek a Budai Várban | Új ízekkel várja vendégeit a világhírű kávézólánc | Megnyílt az Eu’Vend+Coffeena szakvásár Kölnben | KonoPizza étterem nyílt a Mammut I-ben | Megjelent Segal Viktor: Ízek és formák könyve | Újabb luxushotel nyílik az országban | Digitális reklámtechnikai megoldások kis-és középvállalatoknak | Újabb elismerés a Tokaji Kereskedőháznak | Egy asztalnál a séfek színe-java | Borszerda idén is! | Megalakult a Magyar Sommelier Szövetség | Megalakult az ország első Pincér Akadémiája! | Szárítás – a legősibb tartósítási eljárás | Gasztronómiai egyetem nyílt Spanyolországban | Magyar tanítási nyelvű üzleti-turisztikai képzés Erdélyben | A gasztronómia ünnepe először Franciaországban | Ötödször választottak kékfrankos szakácskirályt Sopronban | Nehéz helyzetben a játékgépesek | Magyarország vezető szállodája: a Kempinski Hotel Corvinus Budapest | Exkluzív menüt kínálnak a legjobb budapesti éttermek | Mózes Péter emlékére | Októberfeszt a Zilában - különleges sörök, a hozzájuk illő menüvel | A minőségi pálinkának kedvez a kormány | KonoPizza: olasz tradíció újracsomagolva | Így küzdenek a hazai kastélyszállók | BOCUSE d'Or EUROPE magyar válogató verseny | HOVENTA 30. Nemzetközi szálloda-, vendéglátóipari és gasztrotechnikai szakkiállítás | Alapanyag beszerzés a virtuális térben | Univer Mustár Akadémia | Kísérleti konferencia „reklámtudósoknak” | Új luxusszálloda és spanyol étterem nyílt Budapesten | A Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál meghozta az őszt | Ismét a magyar halaké a főszerep | ARAZ Étterem vezetőinek sikere | Új magyar sültkrumpli hálózat | Kalandpark a város alatt | Debreczeni ZAMAT Pálinka és Pároskolbász Fesztivál | Hazai design díjat kapott a badacsonyi borászat | Novemberben kezdődik a nyerőgép leadási hullám | II. ALL-in café Flair Mixer Verseny | Szárított termékek – az ízek szolgálatában | Ötezernél is több ízt kóstolhatunk a novemberi Kézműves Magyar Ízek Vásárán | A kelet-magyarországi sörbarátok is adnak a minőségre | Új külsővel hódít tovább a Jack Daniel’s | Bor és bonbon kooperáció | Roma étterem nyílt Békésen | Torzító és aránytalan a chipsadó az ízesített söröknél | Hamarosan nyit az Orangeways szálloda | Széll Tamás a Bocuse d’Or hazai döntőjének győztese | A Szegedi Halászcsárda budapesten kápráztatta el a zsűrit, és a Harapó Mókusban is jól bánnak a halakkal. | WACS Global Chefs Challenge magyarországi selejtező | Előkelő pontszám a Costes étteremnek a Gault Millau Ausztriától | Sikerrel mutatkoztak be a Posta Paletta utalványai | Magyar Vendéglátók Ipartestületének Gálaestje | Szavazz az Új Periódusról! | ETALON 2009 | Új magyar sültkrumpli hálózat franchise partnereit keresi | Megnyitott a Baldaszti's Grand! | A legjobb prémium pálinkák limitált számban | Aranypéntek sikerek a Drehertől | 20 éves a BURGER KING Magyarországon | Nagy sikerrel zárult a XV. Csabai Kolbászfesztivál | Sör, bor, kevert... | Nehéznek tűnhet, de megéri átállni a Széchenyi Pihenőkártyára | Újítások a Heineken Hungária jótékonysági programjában | Szavazással keresik Magyarország Kedvenc Ízkosarát! | Bajba kerülhetnek az ebédszállítók | Szolnokon nyitotta meg a második éttermét a Konopizza | Jól hasít a McDonald's | Új Vapiano étterem nyílt a MOM Parkban | A hirdetők kis spéttel reagáltak | A 20. születésnapját ünneplő Magyar Vendéglátók Ipartestületének Gálaestje | Újítások a Heineken Hungária jótékonysági programjában | Gödöllőn folytatódottt a Halra Magyar! mozgalom | Tízezer játékautomatát adtak le az adóemelés miatt | Európa díj a Bock Pincészetnek és a Bock Bisztrónak | Ünnepi ízek a Starbucks-ban | Ízek és Borok fesztivál a Hungexpo-n | Hatékony séfpraktikák az étlapon | Bejött az éttermeknek a Borszerda | Kihirdették Magyarország Ízkosarát | Ingatlan beruházás az Ginger T.E.A. Kft. – nél | HIDEGTÁL, amit melegen ajánlunk! | Töretlen az érdeklődés a magyar ízek iránt | Brit–magyar együttműködés az indoor piacon | Egy évre bárki helyet bérelhet a fellegekbe az easyJettel | Megjelent Mautner Zsófia új szakácskönyve | Megérkezett Esti Kornél, az új ital | Pénteken indul az Adventi Királyi Vásár! | Egyedülálló kezdeményezés a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár | Vezet az A38 a Lonely Planet játékán | Vinopolis Budapesten | Zila Cukrászda édes süteményei és édes borok a Vinoport Clubban | A Mester 5-ös Hévíz és Térségének kiválóságai | Ismét értékelték a minőséget | Januártól Kopócsy Andrea az MSZÉSZ elnöke | HIDEGTÁL, a Halra Magyar! versenyben | Lengyel Vodkakülönlegességek Magyarországon | A Francia Köztársaság kitüntette a Le Meridien Budapest konyfőnökét | Csatlós Máté Magyarország csúcsmixere | A Heineken Hungária nyerte a CSR Hungary Díjat 2011-ben | Enni kell | G4: Bisztró a pentagonhoz a Parlament mellett | Új páramentes szemüveglencse | Megnyitotta kapuit a Szamos új büszkesége | Milliárdos fejlesztés a Matusz-Vad Zrt.-nél | Édes karácsony | Fiatal tervezőket támogat a Coninvest az I. Restaurant design pályázatán | 14 ezer ember állása veszélyben Magyarországon | Liliomkert az óbudai Ádventen | Magyar termékek sikere Párizs után Monte-Carloban | Az Év Bortermelője díj nyertese 2011-ben | Továbbra is visszaváltjuk az étkezési utalványokat, a beváltóhelyek változatlanul elfogadhatják ezeket | Sérülõ szabadságjogok, ellehetetlenített vendéglátóipar | Egy éves lett a METRO tudásközpontja, a Vevőakadémia | Hatodik kávézójának megnyitásával ünnepli a karácsonyt a Starbucks | Átadták a 2011.-es év kávés díjait | Borász már nem csak pincéjében árulhatja borát | Nyilvános pályázat ingatlan bérbeadására | Hansági Emlékverseny Szeged 2011 | Hollandiában lép fel a Costes | Új gasztronómiai portál indult | IV. Szent Miklós Pálinka Ünnep | Étterem-villamos nyílik Bécsben | Karácsonyi ajándékok a Stella Artois-tól | Újra nő a hazai pezsgőfogyasztás, jók a szezonális kilátások! | Beköszöntött a jégkorszak a Váci utcába | „Partiarc” lett a hetvenegy éves nagymama | Mintaértékű az Arany Ászok Amatőr Fociklub | Az Aranyívtől a Michelin-csillagokig | Egyszerűen, nagyszerűen, ötször egy nap | Győr-Moson-Sopron megyében talált gazdára a METRO nyereményautója | Megnyitott a Hard Rock Cafe | A magyar boroké a főszerep az év végén | BGF-es diákok karácsonyi menüje nyerte el az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend serlegét | A legnagyobb bedőlők között a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás | Kedvező változások a szerzői jogdíjak területén | A vendéglátósok nem készülnek a cigistopra! | Tízen kaptak Pro Turismo Díjat | Séf és Vendéglátós Bál 2012 | Sörmárkák és kereskedelmi lánc is verseng az Év Sportkampánya címért | Megszűnik a bor forgalombahozatali járuléka | 2012-ben is Starbucks! | Cafeteria 2012, új és fontos információk | A New York kávéház a legszebb a világon | Kecskemété lett Európa egyik legszebb élményfürdője | A Kempinski Hotel Corvinus Budapest a világ 500 legjobb szállodája között | A húsok és húskészítmények árnövekedése várható | K&H SZÉP Kártya: közel háromezer elfogadóhellyel kezdték meg az együttműködést | HALLER GASZTRO KUPA | A meleg-étkezés lehet a legnépszerűbb SZÉP kártya-elem | Keresik a legjobb magyar éttermet | Novemberben nőtt a szálláshelyek vendégforgalma | Várják a dohányzás szigorításának életszerűségéről szóló jelzéseket | A Sziget a legjobb fesztivál Európában | Otthoni sörfőzés: ezer literig szabad a pálya | Jön a Dairy Queen gyorsétterem | Magyar borlista Brüsszelben | A METRO nyereményjátékra invitálja gasztronómiai vásárlóit | A 70-es évek óta nem volt ilyen drága a narancslé | Megjelent a Best of Budapest 12. kiadása | Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója | X. JUBILEUMI „Farsang Kupa” Gasztronómiai verseny | Franz Kafka: Jelentés az akadémiának | Házhozszállítási szolgáltatást tesztel a Burger King | ARANY SHAKER ÉS PLATINA VILLA A MAGYAR SOMMELIERNEK, KOTTRA ÉVÁNAK | A HEINEKEN® VILÁGMÉRETŰ DESIGN VERSENYE ÖSSZEHOZZA A TEHETSÉGEKET | 3.”Szabó Levente emlékverseny” „Kreatív Klub Bartender Kihívás „ | Csődbe ment a magyar Nordsee | Február 23-án újra Torkos Csütörtök | A budapesti Onyx lett a tavalyi év étterme | Harminc felé közlelít a Burger King hazai egységeinek száma | Másodszor együtt a FOODAPEST és az UKBA | Újra várja a házasodni vágyókat a komáromi WF Szabadidőpark | TORKOS CSÜTÖRTÖK 2012 | Kulturális élményt nyújtó koncert keres partnert | Mexikó legnépszerűbb tequilája tányéron is isteni! | A jövő étterme: s Baggers, Nürnberg | Rohamosan fogynak a nyerőgépek | Országosan felmérik a vendéglátó helyeket március végéig | Sajátmárkás Beszállítói Konferencia a METRO-nál | Szakácstanuló verseny a Dobos C József vendéglátóipari szakiskolában | Tarthatatlan a közösségi étkeztetés helyzete | Pincér helyett vasút viszi a sört egy prágai étteremben | 40 éves a Danubius Hotels Group | Megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálája | Kenyér- és Péksütemény-fesztivál | Új tankonyhában főznek a corvinosok | FÖLDI KFT. A pavilon 306A stand | A 200. minősített szálloda és sporkomplexum | Báloztak a Séfek | Terítéken az élelmiszeripar | Partnertalálkozó gombnyomásra | Új Cafe Five Kávézó nyílt Óbuda szívében. | A Soproni kampányában milliók látták, mire vagyunk a legbüszkébbek | Vértes Food Kft. A pavilon 204 B stand | Zila Tortaforma: A pavilon 103 B stand | Gastro & Hotel Kft.: A pavilon 201A stand | Furmint Február 2012 - Programok, borkóstolók a furmint jegyében | Fagyosan indult a Foodapest | A METRO a Torkos Csütörtök kiemelt partnereként idén is támogatja a hazai éttermeket | A Kempinski Hotel Corvinus új, digitalizált borlapja nagy tetszést aratott a Giardino étterem vendégei körében | Fogy az alkohol, gyarapodik a Zwack | Európában 27 vizsgált ország közül 24-ben csökkent a fogyasztói bizalom | Négy csillag és wellness a sztár | RENDEZVÉNYSOROZAT A HAL ÉS AZ EGÉSZSÉG JEGYÉBEN | Hagyomány és Evolúció - döntő 2012 | Gyorséttermekben és házhozszállításkor is használható az OTP SZÉP kártya | Csatlós Máté a világ legjobb 10 bármixere között | SIKERREL ZÁRT A FOODAPEST-UKBA | A SIKLÓSI kereskedőház és a chocoMe közös sikere Monte Carlo-ban | Séfpraktikák a Knorrtól | Élmények – ajándékba | Skócia 30 éve legkedveltebb whisky márkája Magyarországon | 2012 első fesztiválja: Gőzölgő az Erzsébet téren! | VII. MAGYAR BOROK BÁLJA | Tíz százalékra csökken az éttermi fogyasztás áfája Horvátországban | Újra Kézműves Magyar Ízek Vására | Rendezvénysorozat a halas ételek jegyében | Az A38 hajó lett | A Garda-tó partján töltheti szakmai gyakorlatát a Food and Design verseny győztese | Bols Around the World 2012 Mixer Világbajnokság | Új üveggel domborít a Rézangyal | Chef Maki a BGF-en – Távol-keleti ízek költöztek a tankonyhába | A HEGYALJA ÚJ ZÖLDJE | Macaron nap magyarország 2012 | Szülőként vajon tudjuk hol a határ? | Kutatás a hazai vendéglátósok készletgazdálkodásáról | Állj a magyar ízek mellé! | Végre van magyar esélyes a Bocuse d’Or-on! | „Étterem Hét” budapesti TOP éttermekben | 3. Szabó Levente Emlékverseny 2012. 02. 15, Hévíz. | Márciusi ifjak újraértelmezve – 100 ezer letöltéssel | Hetedik alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjat | A Borsodi kezdeményezésével a szurkolók újra támogathatják kedvenc focicsapataikat | Kenyér- és Péksütemény-fesztivál | Eddig bírta a Gusto Burger | Megnyílt a Bagatellini Café | A bükfürdői vállalkozók a csapolt sör minőségéről | Óriási siker fogadta a kávé – és teakülönlegességeket felvonultató Gőzölgő fesztivált | Utazás kiállítás az olimpia jegyében | Új háromcsillagos gasztronómiai sztárt avattak | Megalakult a Királyi Szakácsok Kerekasztal Lovagrendje | Tavaszi Íz Parádé | Elindult a Kilométer számláló! | Már több, mint ezer szállodai szoba működik takarékosabban! | Jubileumi év ünnepi programokkal Fertődön | Főzdefeszt Miskolcon! | 10 éve a csúcson | HASZNALTKONYHA.HU | Prémium borokkal hódít a Gundel-hölgy | Sajtvilágbajnokság holland győzelemmel | VII. PELIKÁN KUPA | Már nem csak Fradi-sört ihatunk | Ingyenes Wifi szolgáltatás a Danubius szállodáiban | III. Soproni ízutazás | Andalúz Gourmet és Borfesztivál a Gellértben | Együtt készíti Magyarország az év barackpálinkáját! | A Rézangyal Pálinkaház megvásárolta az Ördögit | Töretlen a magyar ízek sikere | Limitált kollekcióval tiszteleg a Jack Daniel’s szeszfőző mesterei előtt | Újabb éremmel gazdagodott a Törley! | A vásárlói élmény most új formát ölt a Starbucks üzleteiben | Örökzöld sláger a menüzés | Forradalmi újítás a Red Bull-tól | Siker Brüsszelben - irány Lyon | Az év első Pezsgő Világ Estjén nyerspezsgőket kortyolhatunk! | Egy nagyon különleges Zila Technológiai Bemutató! | KALINKA - Magyarország díjnyertes vodkája | Elhunyt Földes József | XIII. Pannon Bormustra | Francia sajtok kavalkádja | Várakozáson felül teljesít a SZÉP Kártya | Kiváló magyar szereplés a nemzetközi párlatversenyen | A Kisrét Manufaktúra az Év pálinkafőzdéje | Kézműves Magyar Ízek a Tavaszi Fesztiválon | Márton és lányai éremeső a nemzetközi és a magyar pálinkaversenyeken | VERSENYFELHÍVÁS – VI. BOLS BARTENDER COMPETITION | BOCK JÓZSEF BOREST a Hotel Gottwaldban | HAMAROSAN ISMÉT NYÍLNAK A PINCÉK ! | Túl az ötezrediken a Hungary Card | Újra hódít a Sunday Brunch! | Krivács András lett a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség új Elnöke | Slow Food Central Budapest bemutatja: Sajt! 2012 | Tavasszal világbajnok pálinkákkal érkezik a Dreher | Borászati és gasztronómiai események az A38 Hajón | A METRO országszerte borkóstolóval várja ünnepi vásárlóit | Borhírek Itáliából: VINITALY SZÁMOKBAN | Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2011-ben | Meghirdették a Fogyasztóbarát Vállalkozás pályázatot | Késői szüretelésű kávékülönlegesség a Nespresso-tól | A Molson Coors felvásárolja a Starbev kelet-közép-európai sörgyártó céget | AZ „AHOLIC” NIGHTS SOROZAT FOLYTATÓDIK | Íz és design, tehetséggel tálalva | Fekete ribizlivel bódít a Finlandia | A legjobb budapesti éttermek exkluzív menüt kínálnak a tablefree éttermi napok idején | Aranypéntek: trade marketing szempontból is legjobb | 2012 a barack éve a Budapesti Pálinkafesztiválon! | 1215 nagyon jó ital közül lett a legjobb | Első alkalommal osztották ki az élelmiszeripar szereplői között a Greennovációs Nagydíjat | A borok olimpiája: nemzetközi elismerés magyar boroknak | Zsinórban kétszer – Tokaji aranyérem Bordeaux-ban | Ismét sikeres negyedévet zárt a Matusz-Vad Zrt. | Hat ország történelmi sörrelikviái találkoztak egy helyen a Magyar Sörcikk-gyűjtő Klub 20. rendezvényén | Divat a gasztronómia és divat az andalúz konyha | Rosé Garden és Éves Magyar Rosé Mustra | Aranypéntek újratöltve – Üvegtigris módra | Pálinkás macaronok a Budapesti Pálinkafesztiválon | Pezsgő Világ Évjáratos Pezsgő és Champagne Est | HEINEKEN Hungária – elkötelezve a magyar fogyasztók felé | II. ANDALÚZ RECEPTVERSENY | Újabb kiváló minőségű termék a Watt Energy palettáján! | Andalúz borfesztivál - A Gellértben | GAULT & MILLAU – Étteremkalauz 2012 | Borkóstoló Vida Péter a hétköznapokat ünneppé emelő boraiból | Kovács Lázár (Lázár Chef) egy napra az Orient Expressz séfje lesz | Pannon Bormustra KÖZÖNSÉGNAP | Time for Wine fesztivál az Erzsébet téren | Tisztújítás és szakmai nap |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!



















