Konyhafelújítás pályázatból, átgondolva, megtervezve

Sokan csak álmodoznak egy szép, új, modern konyháról. Ahol minden kézre esik, ahol még az étel is finomabb. Az álmokat jó dolog valóra váltani, főleg úgy, hogy ebben még segítséget is kap az ember. 2021. január elsejétől elérhető az Otthonteremtési támogatás, amit a legtöbben a 3+3 millió forintos támogatásként ismernek.

Ezt a központi költségvetés finanszírozza és a célja, hogy megújuljanak a hazai lakások, hogy javuljanak a gyermekes családok életkörülményei és hogy az építőipar kifehéredjen. A vissza nem térítendő támogatás 50 százalék, maximum 3 millió forint.

Korszerűsítés, bővítés, szépítés

A támogatás azoknak szól, akik a már meglévő otthonukat szeretnék felújítani korszerűsíteni, bővíteni, szépíteni. A támogatás igénybevételének vannak feltételei. Az egyik, hogy legalább egy gyermeket kell nevelnie az adott családnak. A 12. hetet már betöltött magzattól egészen a 25 éves, de még a családjával élő fiatal is ide számít. A gyermek életkora nem számít a megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő, vagy GYOD-ra jogosult szülőknél.

A programban részt vehetnek házaspárok, élettársak vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők is. Akkor, ha a két szülő egyenlő mértékben vállal részt a gyermek nevelésében, akkor a támogatást meg is oszthatják egymás között. Feltétel még a köztartozás-mentesség és legalább egy éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony. A részletes szabályozás a Magyar Közlönyben olvasható.

Mit, hogyan, mikor?

A 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás sokak számára vonzó lehet, de nem árt tisztában lenni a szabályokkal, az egész rendszer működésével. Fontos, hogy a programban csak a 2021. január elseje után indult felújítások vehetnek részt. A támogatási összeg fele-fele arányban fordítható munkadíjra és anyagköltségre. Az állam a költségek felét állja maximum 3 millió forintig, így ötven százalékot nekünk kell biztosítani.

Az állami támogatást is magunknak kell megelőlegezni, hisz utólag fizeti csak ki a Magyar Államkincstár. Hogy mi alapján? Gyűjtenünk kell a számlákat, a kivitelezőkkel pedig szerződést kell kötni. Mindezt pedig a felújítás végeztével be kell nyújtani a Magyar Államkincstárhoz. Az ügyintézés történhet postai úton, de az Ügyfélkapunk keresztül is.

Ha véget ér a kivitelezés, az építés, tehát ha az utolsó számlák is ki vannak egyenlítve, akkor hatvan napunk van arra, hogy megigényeljük a támogatást. A Magyar Államkincstár pedig harminc napon belül elbírálja a támogatási kérelmet. Ha mindent rendben találnak, akkor öt napon belül kiutalják a teljes összeget. A kormányhivatal ezután hat hónapon belül bármikor ellenőrizheti, hogy valóban megtörtént-e a felújítás, bővítés.

És hogy mi mindenre lehet pályázni? A rendeletben 25-féle építési tevékenység szerepel, köztük például a teraszépítés, vagy a nyílászásók cseréje, napelemek telepítése, illetve a konyhai gépek cseréje. Az Otthonfelújítási támogatásból a konyhánk teljes felújítását elvégezhetjük.

Álomból valóság

Ha a döntés megszületett, rendelkezésünkre áll a felújításra szánt összeg, megfelelünk a feltételeknek és kigyönyörködtünk magunkat a Pinteresten, akkor ideje az álmokat megvalósítani. Sokak számára túl nagy falatnak tűnhet, már-már riasztó lehet a konyha teljes felújítása, de jó szakemberekkel, kivitelezővel nem kell tartani semmitől.

A konyha az otthon egyik legfontosabb helyszíne. A közös reggelik, a családi ebédek, a meghitt vacsorák helyszíne. A közös főzések, a nagy beszélgetések és a finom illatok helyszíne. Szeretnünk kell a konyhánkat, hisz sok időt töltünk ott, nem árt, ha olyan környezetben vagyunk, ahol jól érezzük magunkat.

Dizájn vagy funkció

A szépség nem minden, főleg ha a konyháról van szó. Nem szabad, hogy a dizájn fontosabb legyen, mint a használhatóság. Az első és legfontosabb dolog, hogy fel kell mérnünk lehetőségeinket. Vannak persze alapszabályok, mint hogy a hűtőgép és a főzőlap, vagy a mosogató hová kerülnek egymáshoz képest, hogy mekkora lesz a munkaasztal. Ezek mind precíz tervezést igényelnek. Akik teljes konyhafelújításon törik a fejüket, érdemes egy kivitelezőre bízniuk a teljes munkát, így ő felel majd mindenért. A munkák összehangolásáért, sorrendjéért.

A konyha megtervezése a legszebb és a legfontosabb lépés. Át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk, milyen igényeink vannak. Hogy mi hol legyen, hogy a kényelmes számunkra. A minimalista bútorok és dizájn világában pedig különösen ügyelnünk kell arra, hogy bizony rengeteg tárolóhelyre van szükség. Az élelmiszerek, fűszerek, edények, evőeszközök mind helyet foglalnak, ezeket el kell tudnunk pakolni. Aztán itt a hűtő kérdése is, hogy mekkorát és milyet vásároljunk, de a főzőlap, a tűzhely is fontos kérdések. A szakemberek hangsúlyozottan azt tanácsolják, hogy ne vásároljuk meg előre a konyhai berendezéseket, mert egyrészt nem biztos, hogy az előre kiszámolt méret végül jó lesz, másrészt az sem biztos, hogy illik majd az új konyhába.

A kivitelező abban is segít, hogy a villany-, víz- és gázvezetékek helyeit felmérve megtervezi a konyhai gépek, berendezések helyeit. A vezetékek áthelyezése ugyanis nagy költségekkel is járhat. Ha kész vannak a tervek, akkor jöhet a burkolóanyagok, munkalapok, festékek kiválasztása, ami szintén egy örömteli mozzanat.

Szerző: www.purmester.hu

Megosztás

Még több érdekes írás, tartalom

Az éttermi konyhai berendezések teljes listája

2022. június 15.|

Lehet, hogy egy éttermi vállalkozás megnyitását tervezzük, vagy a már meglévőt szeretnénk felújítani. Bárhogy is legyen, szükségünk lesz a megfelelő berendezésekre.

Romantikus vacsora a medencében

2022. május 19.|

Bár a jó társaság elengedhetetlen, ahhoz, hogy a romantikus kiruccanás felejthetetlen legyen, fontos, hogy olyan környezetben éljük át, ahol igazi főszereplőnek érezhetjük magunkat. A legtöbb pár a tipikus megoldásokat szokta választani, de néha jó egy

Egzotikus ételek a világ körül

2022. május 16.|

Az egzotikus szó azokra az ételekre utal, amik furcsák és idegenek, ugyanakkor lehet extravagáns, lenyűgöző és néha megdöbbentő. Általános szabályként elmondható, hogy minél messzebb kerülünk az országunktól, annál egzotikusabbá válik a világ, bár néha helyileg